Felszín és homály, cukormáz és pompa ez a világ, a való világ. De ha kizárjuk a való világot és élünk a pillanatnak, mint a világ legjobb filmjében az Időről időre-ben, akkor szebb lesz ez a való világ. Meg ha kizájuk, hogy ki mit gondol rólunk. Ki mikor bőg le, ki mikor irigy, ki mikor ordít ránk, ki mikor elégedetlen és rajtunk tölti ki a  bosszút. Mindezeket kikell zárni. Nem azért, mert érzéketlen fráterek vagyunk, hanem, mert másképp tönkre megyünk. Élni minden pillanatot és szeretni. Szeretni azt aki megéredemli, persze nem szabad utálni azt akit nem kedvelünk, hanem elfogadni. De akárkit szeretni se szabad. Csak aki megérdemli. Élni és várni a nagy pillanatokra. Amikor egy kandalló mellett szól a zene és mosolyogsz, majd táncolsz. Táncolsz a szerelemmel, a valós szerelemmel, amelyik igaz, mert nem cukormáz hanem egy szimpla csoki. Egy milka, nem is inkább Kinder. Amelyiket szeretjük, de nem azért mert rózsaszín köd van körülöttünk, hanem, mert tisztán látunk és hiszünk abban, hogy életünk egy jó vágányon fut és boldogok leszünk. Hit, remény és szeretet. Higyjünk a jobb jövőben, reméljük, hogy képesek leszünk a nehézségek elviseléséhez és szeressünk minél jobban.